Vass István Zoltán
szerkesztő - műsorvezető
Vass István Zoltán
Vass István Zoltán
szerkesztő - műsorvezető

Bő négy és fél évtizedet húztam le a stúdiók világában, a mikrofon, s gyakorta a kamera előtt. Az ország közvéleménye – talán nem önteltség ezt mondanom – sportriporterként ismert meg. Aztán váltottam, a hírműsorok készítése vonzott.

Dolgoztam a Magyar Rádiónál, a Magyar Televíziónál, az utóbbi időben pedig nyolc szép évet töltöttem a Lánchíd Rádiónál, aminek alapító tagja voltam. Az ismert események miatt azonban úgy éreztem, föl kell állnom, s távoztam. S amikor már azt hittem, soha többé nem ülök hivatásszerűen mikrofon elé, a KARC rádió hívott. Erkölcsi és politikai alappállásom egy szemernyit sem változott, s mivel úgy vélem, itt ezt elfogadják, örömmel jöttem.

A Kódex című portréműsorral jelentkezem rendszeresen, s aki történelmi kicsengést vél feltételezni, nem téved! Egy korábbi felmérés során megkérdezték a hallgatóságot, mit hallgatnak szívesen a műsorokban? A válasz – némileg meglepően – az volt: emberi történeteket. Én ilyen történetekkel kívánok szolgálni, s hiszem azt, mindenki sorsa a történelem része, s mindannyiunk sorsát meghatározza a történelem. Ennek tudatában beszélgetek vendégeimmel.

Legutóbbi adásai

2021. augusztus 20. Színe és fonákja
2021. augusztus 13. Színe és fonákja
2021. augusztus 6. Színe és fonákja
2021. július 30. Színe és fonákja
2021. július 23. Színe és fonákja
2021. július 16. Színe és fonákja
2021. július 9. Színe és fonákja
2021. július 2. Színe és fonákja
2021. június 25. Színe és fonákja
Tovább a teljes archívumba

Hírek a portfólióból

Leszavazták az LMBTQ-törvényt a parlamentben
Neccharisnya és semmi más, meztelenül tárta szét lábait a ringó mellű tornászlány
Különleges pavilonok, lélegzetelállító megoldások a Dubaji Világkiállításon - galéria
Éveken át súlyos károkat okozhatott Bige László
Súlyos baleset Söpténél, teljesen lezárták az utat – fotók
Álhírek helyett, hiteles információk - Ismerd meg az MTA Középiskolai Alumni Programját
Angol Ligakupa: továbbment a Liverpool, kiesett a Man. City
Történelmi számokat húztak a Hatoslottón
Partnereink és támogatóink
Magyar Nemzet
NMHH
A KARC FM MÉDIA KFT MÉDIASZOLGÁLTATÁSI TEVÉKENYSÉGÉT A MÉDIATANÁCS
A MÉDIATANÁCS TÁMOGATÁSI PROGRAM KERETÉBEN TÁMOGATJA.