„… Távol volt tőlünk, az időszaki sajtó körébeni pályatársaink érdemeit kellően nem méltánylani, csak azt akartuk mondani, hogy egy nemzet életében több színvegyület s több árnyéklat van, és egymás mellett mindenik megfér. Mi baráti kezet nyújtunk pályatársainknak, s végczélunk különböző nem lehetvén ennek megközelítéséhez egy becsületes versenyre szólítjuk fel, s ha versenyzésünk egymásnak viszonosan jótékony ösztönül szolgálandott, (…) a közjó nagy építményéhez egy-két darabbal mi is járulhatánk.

Helyén lenne most talán az igéretek és biztatások szokott szóseregét elősorozni; de úgy hisszük, az értelmes közönség ilyesminek nem sok becset ád, s ahol foglalót csakugyan kíván, inkább hajlandó személyességet mint ígéretet annak fogadni.”

Kossuth Lajos, Pesti Hírlap, 1840. Télhó 2.