Haraszti Gyula
szerkesztő - műsorvezető
Haraszti Gyula
Műsorai
Álláspont
Haraszti Gyula
szerkesztő - műsorvezető
Írni és tanítani. Amióta az eszemet tudom, a sport mellett ez a két tevékenység érdekelt a legjobban, és a Jóisten megadta, hogy ne is nagyon kelljen foglalkoznom mással. Szerencsés embernek mondhatom tehát magam, hiszen huszonhárom éves korom óta abból élek, amit nagyon szeretek csinálni. Az ELTE magyar-történelem tanári és a Zsámbéki Katolikus Főiskola drámaelmélet szakán diplomáztam. Tanítottam általános iskolában, gimnáziumban, szakközépiskolában, de közben újságírói oklevelet is szereztem és sokat írtam különböző lapoknak, dolgoztam regionális televíziókban. Külsős munkatársa voltam a Napi Magyarországnak, később a Magyar Nemzet környezetvédelmi és honvédelmi tudósítója, majd főmunkatársa lettem és szerkesztettem a lap környezetvédelmi rovatát. Ennek köszönhetően olyan élményekben lehetett részem, amilyenekre korábban álmaiban sem gondoltam. Tudósítottam például az afganisztáni és az iraki háborús helyszínekről, voltam Koszovóban és Európa számos országában. Talán ennek is köszönhető, hogy megkaptam néhány elismerést, például a Honvédelemért minisztériumi kitüntetést, a Magyar Nemzet-díjat, a MATASZ-díjat, a ?Zöld Szemüveg? díjat, de ennél sokkal fontosabb, hogy a kezdetektől szerkesztő-műsorvezetője lehettem a Lánchíd Rádiónak, ahol egy új környezetvédelmi magazint indítottunk el, Zöldgömb címmel. Az elmúlt években csatlakoztam a Napi Gazdasághoz, hogy kialakítsunk egy új szerkesztőséget, így lettem a Magyar Idők belpolitika rovatának vezetője. Jelenleg is a lap főmunkatársa vagyok, és nagy örömömre lehetőséget kaptam arra, hogy egy műsort szerkeszthessek és vezethessek a Karc FM-en, dolgozhassak egy igazán jó közösségben. Vasárnaponként az Álláspont című közéleti magazinban ?találkozhatnak? velem a hallgatók.

Legutóbbi adásai

2022. május 29. Álláspont
2022. június 5. Álláspont
2022. június 12. Álláspont
2022. június 19. Álláspont
2022. június 26. Álláspont
2022. július 3. Álláspont
Tovább a teljes archívumba

Hírek a portfólióból

Partnereink és támogatóink
Magyar Nemzet
NMHH
A KARC FM MÉDIA KFT MÉDIASZOLGÁLTATÁSI TEVÉKENYSÉGÉT A MÉDIATANÁCS
A MÉDIATANÁCS TÁMOGATÁSI PROGRAM KERETÉBEN TÁMOGATJA.