+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

“Túl nagy falat lenne a főpolgármesterség Karácsony Gergely számára, hiszen még egy kerületet sem tud vezetni” – fogalmazott a Hangolóban Zugló fideszes alpolgármestere. Rozgonyi Zoltán szerint a polgármester döntésképtelen, nem egyeztet a politikai erőkkel, három jegyzőt “fogyasztott el” és Zuglót Tóth Csaba MSZP-s parlamenti képviselő irányítja a háttérből. Rozgonyi Zoltán emlékeztetett, hogy öt évvel ezelőtt 1 milliárd forintos tartalékkal adták át a kerületet, most ugyanennyi a kintlévőség. Sokszor volt fizetésképtelenség, a közterületek rossz állapotban vannak, Zugló “évek óta sodródik”. Karácsony Gergely választási ígéreteiből alig valósult meg valami, nincs szociális bérlakásprogram és nem születnek meg fontos döntések. Rozgonyi Zoltán szerint Karácsony Gergely nem a kerületet vezeti, hanem tüntetésekre jár, holott egy 120 ezres városrész irányítása teljes embert kíván. A kormánypárti politikus szerint “lehet, hogy Karácsony Gergely jól szerepel a médiában és szimpatikus benyomást kelt, de a tettei és a szereplései között óriási a különbség”.