+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Ilyen mértékű és hosszan tartó, szervezett nemzeti vitára még nem volt példa az ötödik köztársaság történetében – fogalmazott a Karc FM Hangoló című műsorában Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő, annak kapcsán, hogy az országban megkezdődött a „nagy nemzeti vita”. Az államfő a hétvégén nyílt levélben buzdította az embereket, hogy vegyenek részt a vitákban – erre szükség is lehet, mert a felmérések szerint a franciák szkeptikusak és csak egyharmaduk akar részt venni a rendezvényeken. A szakértő szerint a vitában kiemelt szerep jut az ökológiai és szociális kérdéseknek, felmerülhet az alkotmánymódosítás és a kistelepülések helyzete.

Ez utóbbival kapcsolatban azt mondta, hogy a forráselvonások miatt a kistelepülések nagyon nehéz helyzetben vannak, a polgármesterek többsége nem is akar elindulni a jövő évi helyhatósági választáson. Beszélt arról is, hogy a vidéki alsó középosztálynak évek óta anyagi gondjai vannak. Soós Eszter úgy látja, “az üzemanyagadó tervezett emelése szabadította ki a szellemet a palackból” és vezetett a sárgamellényesek tüntetései után a nagy nemzeti vitához.

Emmanuel Macron államfő 35 témát ajánlott megvitatásra és ezek közé tartozik a bevándorlás kérdése is. A konzultáció március közepéig tart Franciaországban.