Közeledik az őszödi beszéd kiszivárogtatásának és a 2006-os gyurcsányi rendőrterrornak a tizenötödik évfordulója, ez alkalomból már nagyon sokan várják a CÖF-CÖKA „Vérbe fojtott szabadság” című vándorkiállításának megnyitóját.

A 2006-os, az Astoriánál történt véres tömegoszlatásról, azaz a Gyurcsány-terror eseményeiről szóló tárlatot indít országjáró körútra a Nemzeti Jogvédő Szolgálat kezdeményezésére a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány. A kiállítás egy hatalmas kamionon járja be Magyarországot. A Civil Összefogás Fórum alapítója, a CÖKA kuratóriumi elnöke a Karc FM-en a tárlattal kapcsolatban úgy fogalmazott: a magyar ellenzék ultrabal- és ultrajobboldala a múlt kitörlésére és elfelejtésére törekszik, míg a nemzeti konzervatívok szerint a múltat kutatni, elemezni és tanítani kell. Csizmadia László ismertette: az utazó tárlaton a 2006-os őszi események dokumentumai mellett soha nem látott kép- és hanganyag, valamint az erőszakos rendőrattak tárgyi bizonyítékai is szerepelnek majd. Egyben arra is felhívta a figyelmet, hogy olyan mozzanatok is rögzítésre kerültek, amelyek „korhatáros” tartalmak, így a szülőket óvatosságra intik a családi látogatások megtervezésekor.

Hozzátette: az időjárási körülmények miatt péntek helyett szombaton délután nyitják meg a tárlatot, amelynek bővítését a jövőben is folytatják, hiszen ma is kerülnek elő olyan anyagok és szemtanúk, akik a korábbinál is pontosabb részleteket tárnak föl a gyászos emlékű 2006-os őszről, a gyurcsányi rendőrterror valódi arcáról.

Csizmadia László beszélt arról is, hogy a CÖF az Európai Unió Civil Együttműködési Tanácsának létrehozását tervezi, erről már évek óta tanácskozásokat folytatnak. A következő lépés a sokak által várt október 23-i békemenet lesz, amely a hajdani francia miniszterelnöktől, Robert Schumantól kölcsönzi a mottóját: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz” – ismertette a civil szervezet vezetője.