+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Az első három hónapban 17 százalékkal nőtt a vendégforgalom az előző év azonos időszakához képest – mondta a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke a Karc FM reggeli hírműsorában. Hoffmann Henrik hozzátette, hogy a korai jó időnek és a hosszú hétvégéknek köszönhetően kiemelkedő szezonban reménykedhetnek a tó körüli szolgáltatók. Szerinte mostanra beérett az a munka, melyet 10-15 éve kezdtek. Ennek lényege, hogy nem csak “egy évszakos”, hanem egész éves turisztikai célponttá teszik a Balatont. Ennek során megújultak például a tó körüli települések, sok színvonalas szálloda épült, de egyre több a gasztronómiai élményt nyújtó étterem és kerékpárutak is épültek.

Hoffmann Henrik szerint a “komplex kínálat” miatt növekszik folyamatosan a turisták száma. Nem cáfolta, hogy egyre kevesebb a szabad strand a tó körül, de az szerinte természetes a piacgazdaságban, hogy vannak olcsóbb és drágább helyek.

Munkaerőhiány a Balatonnál is

A Balatoni Turizmus Szövetség elnöke szerint a tónál is jelentős a munkaerőhiány, de azt a vendéglátósok egyelőre meg tudják oldani. Ahogy fogalmazott: nincsenek ugyan egymilliós fizetések a szakácsoknál, de a bérek évente húsz százalékkal emelkedtek a vendéglátásban. Ezt a tulajdonosok egyebek mellett az áfacsökkentésből tudták kigazdálkodni. Beszélt arról is, hogy az emelkedő költségek miatt egyre több étteremben vezetik majd be a szervízdíjat. Hoffmann Henrik elmondta: a következő években 370 milliárd forintos fejlesztési forrás áll rendelkezésre a Balatonnál, a részletek kidolgozása most történik.