+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Diplomáciai vagdalkozás helyett a tárgyalóasztaloknál kell bizonyítania Magyarországnak, hogy nem rasszizmus vagy idegengyűlölet, hanem a józan ész diktálja migrációs politikáját. Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója a Karc FM-en arra reagált így, hogy az ENSZ menekültügyi főbiztosa megismételte az Orbán Viktor miniszterelnökkel kapcsolatos vádjait. Kovács István egyébként úgy látja, az ilyen jellegű támadásoknak jól körülhatárolható politikai célja van: gyengíteni, vagy megbuktatni a magyar vezetést. Szerinte ezt mutatja az is, hogy „szakértőként” jórészt azok a szervezetek írják a Magyarországot elítélő jelentéseket, amelyek ellen a magyar kormány fellép. Különleges példa erre az a 2018-as országjelentés, amelynek megfogalmazói között ott van számos, Soros György által támogatott civil szervezet mellett az MSZP-Párbeszéd siófoki képviselőjelöltjének fia is. Simon-Palov Judit interjúja.