+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Az NGO-k az afrikai partoknál veszik fel a kontinensről elindulókat, majd Európába szállítják őket és arra való hivatkozással kérnek kikötési engedélyt – többnyire az olasz partoknál, – hogy az utasaik életveszélyben vannak. Ilyenkor ugyanis a hatóságok nem tagadhatják meg tőlük, hogy partot érjenek, holott ezeken a mentőhajókon a menedékkérők vélhetően már nincsenek veszélyben. Gyarmati István, biztonságpolitikai szakértő beszélt erről a Karc FM-en, aki szerint ugyanakkor „ha tudjuk, hogy úgy vették fel őket, hogy nem voltak életveszélyben, ráadásul esetleg még fizettek is nekik, akkor ez az érvelés nem állja meg a helyét, életveszélyt pedig nem lehet előállítani.” Ha például napokig nem adnak enni a bevándorlóknak, aztán azt mondják, hogy életveszélyben vannak, az nyilvánvalóan nem állja meg a helyét.

Gyarmati István szerint egyre többen számolnak be arról a gyakorlatról, hogy a mentőhajók az afrikai partok közelében járőröznek, hogy azonnal átvegyék azokat, akik elindulnának Európa felé, sőt, akár még jelezhetnek is nekik az embercsempészek, hogy mikor merre várják a rakományukat. Gyarmati István hangsúlyozta, hogy ez ellen az uniós határvédelmi szervezet nem tud fellépni. A Frontex ugyanis „azt teheti meg, amit a tagállamok megengednek neki.” A szervezetnek egyelőre nincs meg a joga, hogy feltartóztassa és visszatoloncolja ezeket az embereket, hiszen a nem uniós országok nem engedik a Frontex ottani működését. A hatékonyabban működéshez még több pénz és jogosítvány kellene.

A szakértő szerint az ellenőrzés szigorítására azért is lenne nagy szükség, mert azok az emberek, akik ilyen módon érkeznek Európába, nem menekültek, hanem gazdasági bevándorlók. Önmagába az is nehéz dolog, hogy valaki eljusson például Algériába a Szaharán keresztül. Az, ahogyan odáig eljutnak azt valószínűsíti, hogy nem menekültek, „nyilván nem sétálnak a sivatagban,” hanem odaviszik őket. Gyarmati István szerint egyszerű és gyors eljárással napok alatt bizonyítani lehetne, hogy az érintettek nem menekültek és vissza lehetne toloncolni őket. Ezt támasztja alá egyébként az is, hogy a legtöbbjük olyan országokból érkezik – pl. Elefántcsontpartról és Ghánából – amelyek biztonságosak, stabil politikai vezetéssel, biztos gazdasággal.

Gyarmati István szerint a már Európában lévő bevándorlók ma több csatornán keresztül is jelentős összegekhez juthatnak, amit azonban nem feltétlenül arra használnak, amire a befogadó országok szánják. Legutóbb Dánia jelentette be, hogy átszámítva 6 millió forintnyi támogatást adna annak a bevándorlónak, aki hazaindul. Az ilyen anyagi ösztönzők helyett – ide értve az ú.n. migránskártyákat is, amelyek havonta meghatározott összeggel támogatják az úton lévőket – a szakértő inkább olyan támogatást adna, ami valóban a létfenntartáshoz szükséges a menekültek esetében.