Kreativitás, kritikus gondolkodás, kooperáció és kommunikáció – vagyis a 4K szükséges legtöbbször egy adott állás megszerzéséhez, és ma már sok esetben nem is a végzettség, hanem a lojalitás, a képességek és a készségek a mérvadók – mondja Nettó című műsorunkban a DreamJo.bs vezérigazgatója. Balogh-Mázi Mária úgy látja, hogy megváltozott a helyzet a munkaerőpiacon, amihez a cégeknek és a HR szakmának villámgyorsan alkalmazkodnia kellene, és fókuszba kellene helyezniük az emberekkel való törődést. A munkaerő-közvetítéssel foglalkozó Dreamjobs direktben nem is magára az állásra koncentrál, hanem az adott vállalkozás bemutatására, hiszen a leendő munkavállalókat a fizetés és egyéb feltételek mellett például az is foglalkoztatja, hogy milyen az adott cég megközelíthetősége, milyen a kollektíva, vannak-e közös programok. A fluktuációval kapcsolatban megjegyzi: bár a váltás kapcsán a fizetés, az előmeneteli lehetőség vagy a biztonság fontos szempont, az alkalmazottak mégis leginkább a rossz főnök vagy csapat miatt távoznak. Balogh-Mázi Mária kiemeli: Magyarországon is vannak olyan munkahelyek, amelyekért érdemes itthon maradni, ezért immáron harmadszor adják át a „Szerethető Munkahelyek” díjat. A szombaton délután öt órakor kezdődő Nettó című műsorunkban várja önöket a szerkesztő-műsorvezető: Csákó Attila.