+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Nagy Sándor Gyula, Latin-Amerika-szakértő szerint hiába tüntetnek az országban tízezrek, a diktatúrában eddig is elhallgattatták azokat, akik a rendszer ellen szólaltak fel. Úgy vélte: erre a sorsra jut majd a magát ideiglenes elnökké nyilvánító Juan Guaidó is, hiába ismeri el a nemzetközi közösség nagy része.

A tüntetések ugyan folyamatosak, de már évekkel ezelőtt is folytak, ráadásul ezekben több százan haltak meg. A letartóztattak közül többen eltűntek vagy “véletlenül kiestek” a titkosszolgálat épületének 10. emeletéről, Egy folyamatosan épülő diktatúráról van szó, amit megpróbálnak demokratikus köntösben eladni, de ezt Oroszországon, Kínán, Törökországon és Iránon kívül más már nem ismeri el.

Nagy Sándor Gyula elmondta: az említett országok főként gazdasági érdekből állnak Nicolas Maduro elnök mellett, de hasonló okokból támogatja ellenfelét az Egyesült Államok is. Washington ugyanis szeretné a venezuelai olajkitermelés jelentős részét újra megszerezni, mivel az most elsősorban Moszkvához kerül. Közben ugyanakkor az ipar csak harmadát tudja kitermelni a tíz évvel ezelőttinek, mert az eddig abból befolyt pénzt nem a fejlesztésre költötték. Az ország ebből adódó elszegényedése olyan problémákhoz vezetett, mint a gyógyszerhiány, amelyre hivatkozva most amerikai humanitárius segély érkezhet az államba.

Nagy Sándor Gyula hangsúlyozta: a venezuelai folyamatokba kívülről – főként katonai eszközökkel – senki nem akar beleszólni. A helyzeten épp ezért csak az változtathat, ha a teljes katonaság az ideiglenes elnök, Juan Guaidó mellé áll. Varga Flóra interjúja