+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Nem zárja ki egymást a fából készült termékek előnyben részesítése a műanyagokkal szemben és a tudatos fa- illetve erdővédelem – mondta el rádiónk reggeli hírműsorában a Gemenc Zrt. erdőgazdálkodási és műszaki igazgatója. Sipos Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy miközben a trópusi vidékeken valóban ipari méreteket ölt az erdőirtás, a mérsékelt égövben – így Magyarországon is – a fa- és erdőtelepítések jelentősen ellensúlyozzák az előbbi környezetre gyakorolt káros hatásait. Felidézte, hogy Trianon előtt Magyarország több mint hétmillió hektár erdőterülettel rendelkezett, majd ebből 1920-ban elveszített hatmilliót. A megmaradt egymillió hektárt azóta sikerült megduplázni, így ma már kétmillió hektárt meghaladó erdőterületről beszélhetünk, ami jelentős eredmény. Sipos Sándor beszélt arról a kampányról is, amelyet az Agrárminisztériummal közösen indítottak el „Ültess legalább egy fát a jövőnek!” címmel. Kiemelte, hogy ezzel a projekttel elsősorban a gazdálkodásban érdekelt társaságokat célozzák meg, de ugyanígy szeretnék bevonni a programba a fiatalabb generációt is.