+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Tóth Eszter Anna, az Avalon Park kommunikációs és marketing igazgatója szerint minél több emberhez el kell juttatni azt az üzenetet, amit Fekete István művei hordoznak. Ilyen céljai is voltak a miskolctapolcai cégnek, amikor beszállt az írói hagyatékért indult licitálásba. A dokumentum végül több mint 21 millió forintért kelt el, amit egy interaktív ifjúsági- és látogatóközpontban terveznek kiállítani. A központ egyébként maga is azt a célt fogalmazta meg, hogy – kivéve a gyermekek kezéből a XXI. századi technikai eszközöket – visszavezesse őket az olvasás élményéhez. Tóth Eszter a Karc FM-en úgy fogalmazott: az egyszerűen megfogalmazott, alapvető, mégis az élet igazságait továbbító Matula-idézetek a park szellemiségében is tetten érhetőek. Már az építkezés során is szem előtt tartották, hogy a természetbe épült komplexum ne megváltoztassa a környezetet, hanem megőrizze azt.

Fekete István örököse maga nem akart a nyilvánosság elé állni, de a Tüskevár kéziratát megvásárló társasággal az ígéretek szerint kivételt tesz, és közreműködésével egy dokumentumfilm készülhet az író munkásságáról. Pelyach Gergely interjúja.