+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Idén kísérleti jelleggel indul iskolabusz program a II. kerületben, melynek egyik kiemelt célja, hogy csökkentse a reggeli és a délutáni megnövekedett forgalmat. Ha sikerrel zárul a kerületben a kezdeményezés, a tervek szerint a kormány egész Budapestre kiterjeszteni ezt a lehetőséget. Hogy miért a II. kerület lett a kezdeti lépések kialakításának helyszíne, azt Láng Zsolt polgármester a Spájz műsorában azzal magyarázta, hogy ott található belvárosi és kertvárosi lakóövezet is, de nagyméretű agglomeráció is körbeveszi. Így ezen a területen adottak a feltételek, hogy minden lehetőséggel számolni tudjanak.

Jelenleg a szakmai partnerek feltérképezése és a szülői vélemények begyűjtése kezdődik el. Egy érintett édesanya példáján keresztül bemutatták, hogy jelenleg Pesthidegkútról reggel a 8 perces utat 20 perc alatt teszik meg. Az év második felében néhány intézményben már szeretnék elindítani a programot, és a tervek szerint jövőre már minden iskolába így szállítanák majd a gyerekeket. Csesznák Anikó interjúja.