A rendőrség elleni, irányított támadás történt szombaton – mondta Horváth József, a Katonai és Polgári Titkosszolgálatok egykori főigazgató-helyettese. A szakember szerint az ügyet hamarosan átveszi a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy később ne merüljön fel az ügy befolyásolásának gyanúja. Horváth József szerint abból, hogy a hatóságok milyen alapossággal végezték a helyszíni szemlét, arra lehet következtetni, hogy mostanra több közvetett bizonyítékot is gyűjtöttek.

A szombati támadás után összehívták a Nemzetbiztonsági Bizottságot. A testület szocialista elnöke, Molnár Zsolt előzetesen azt mondta: ebben a helyzetben találgatásokra alapozott félelemkeltésnek nincs helye. Egyedül a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció vetette fel, – még a rendőrségi tájékoztató előtt – hogy a robbantás a kormány érdeke lehetett. (Erről itt olvashatja a Magyar Idők értékelését.)