+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Politikai hasznot remél az ellenzék attól, hogy az Európai Bíróság éppen most, a választási kampányban hozott döntést arról, hogy jogsértő a mezőgazdasági földterületek haszonélvezetére vonatkozó magyar szabályozás. A Földművelésügyi Minisztérium szerint az ítélet azt az eljárást vitatja, mely során a polgári kormány megakadályozta, hogy a zsebszerződések révén külföldiek szerezzék meg a magyar termőföldek jelentős részét.

Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára nem tartja fair eljárásnak, hogy így akarnak beavatkozni a magyar választási kampányba, de szerinte ennek is megvan az előnye: ismét kiderült ugyanis, hogy “a magyar gazdák csak a Fideszre és a Kereszténydemokrata néppártra számíthatnak”. Nagy István szerint ez az ítélet az első lépése lehet annak a folyamatnak, melyről korábban az MSZP-P miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely beszélt. Az ellenzéki politikus korábban azt mondta, felülvizsgálják a földbérlet-pályázatokat, és visszaveszik a termőföldet azoktól, akik szerintük spekulánsok.

Több tízezer spekuláns…

Az elmúlt években 30 ezer magyar gazdálkodó jutott termőföldhöz az állami birtokpolitika révén, amely kör csaknem fele 40 év alatti fiatal gazda. Nagy István kijelentette: az áprilisi szavazásnak éppen az a tétje, hogy az így kibővített gazdálkodói kört, az ezzel elindult agrárfejlesztési folyamatokat vissza akarják-e fordítani? A politikus emlékeztetett: nagy harc kellett már ahhoz is, hogy a Fidesz-KDNP kormány megtörje a külföldi dominanciát az ágazatban, majd a földet azoknak adták, akiknél a legjobb helyen van: a magyar gazdálkodóknak. Ezt mutatja, hogy minden harmadik gazda élni tudott a földet a gazdáknak program lehetőségeivel. Nagy István szerint azonban az ellenzéki pártok nem akarnak tanulni a magyar történelemből, és újra a magyar paraszti réteget akarják sújtani. Pelyach Gergely interjúja