A magyar nemzet az egyedüli nép, amely a sztyeppei kultúrkörből jött, mégis sikerült keresztény államot alapítania, miközben megőrizte saját etnikai ismérveit. A rendszerváltozás után az első szabadon választott Országgyűlés az 1991. évi VIII. törvénnyel tette állami ünneppé augusztus 20-át, és ezt az Alaptörvényünk is megerősítette. A vasárnap 16 órakor kezdődő Bírósági aktákban Dr. Horváth Attila jogtörténésszel az Árpád-ház történetéről, Szent István uralkodásáról és a keresztény állam fejlődéséről, fordulópontjairól, jogtörténeti vonatkozásairól beszélget a szerkesztő, Szántó Georgina.