+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Akár terrorcselekmény elkövetése miatt is felelősségre vonhatnák Gyurcsány Ferenc egykori kormányfőt, a Demokratikus Koalíció elnökét a 2006-os brutális tömegoszlatással összefüggésben – véli dr. Novozánszky Ilona, ügyvéd. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat elnökségi tagjával annak kapcsán beszélgettünk a 2006-os rendőrattakról, hogy nemrég kormányhatározatban döntöttek az áldozatok utolsó olyan csoportjának kárpótlásáról, akik még nem részesültek kártérítésben.Miközben Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője azt hangoztatja, hogy Magyarországon nincsenek tisztességesen elosztva az uniós támogatások, a napokban kiderült, hogy a politikus volt családi cége köré szerveződő cégháló 4,8 milliárd forintos támogatást nyert el az Európai Uniótól, a gyanú szerint különböző üzleti manipulációk révén. Az ügyet feltáró PestiSrácok.hu hírigazgatóját, Szarvas Szilvesztert kérdezzük a részletekről.
Vasárnap 7 és 8 óra között ismét hallgassák az Álláspontot! Várja önöket a szerkesztő-műsorvezető: Haraszti Gyula