+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Címek a Magyar Nemzetből: A jobboldali győzelem esélye. A baloldali hiéna koalíciót csak a még nagyobb erő állítja meg. Nekünk is ringbe kell szállni! A Wall Street farkasától a szemlőhegyi úti hiénákig. Nem a kormányváltás, hanem a kormánymaradás reális esélyével foglalkozik a Vélemény rovat több írása is. “Nincs értelme több engedménynek, megfeleléskényszernek, úriemberségnek, vagy taktikai visszavonulásnak. A győzelem a másik irányban van – írja Berszán György. Kis Ferenc pedig felveti, hogy a kampánynak arról kell majd szólnia, hogy milyen szedett-vetett alakok akarnak külföldi megbízóikkal a hátuk mögött megbuktatni egy olyan kormányt, amelyik az elődeinél nagyságrendekkel jobban irányítja Magyarországot 2010 óta. Erről beszélgetünk Berszán György és Kis Ferenc újságírókkal. Számít figyelmükre Papp Endre A sors szimfóniája műsorában vasárnap 13 órától, illetve az ismétlésben 22 órától.