+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

A magyar kultúra terjesztésében évtizedes előnyben lévő balliberális körök nem tesznek lépéseket annak érdekében, hogy létrejöjjön a kiegyezés a különböző világnézetű alkotók, illetve kultúra fogyasztók között. Orbán János Dénes költő, az Előretolt Helyőrség Akadémia vezetője szerint egyesek annak ellenére bojkottálják a mai napig a polgári kabinet, vagy konzervatív kulturális szervezetek intézkedéseit, hogy korábban sosem volt annyi pénz a kultúrára, mint az utóbbi években.

Régi érdekek, új reflexek

Orbán János Dénes szerint az irodalmi életben ugyanazok a folyamatok játszódnak le, mint a kultúra más területein. Továbbra sem egyenlőek a feltételek, hiszen azok diktálnak, akik döntési helyzetben vannak a megjelentetésben. Példaként említette, hogy a világirodalmi projektekre ugyanazok „tették rá a kezüket”, akik a nemzetközi könyvvásárokra is kijutnak. Amellett, hogy kiszoríthatják az általuk nem kívánatosnak tartott szerzőket, régi kapcsolatrendszereiket kihasználva még arra is hatással tudnak lenni, hogy más európai kiadók is bojkottálják a kifogásolt alkotókat. A kompromisszum ebben az esetben is az lenne, hogy ha osztoznának például a nemzetközi könyvvásárokra jutó lehetőségeken. Orbán János Dénes szerint a marketing lehetőségek vagy a könyvterjesztés ugyanúgy baloldali kézben van.

Lassú építkezés

Az Előretolt Helyőrség vezetője üdvözölte azokat a kezdeményezéseket, amelyek révén korábban elhallgattatott művészek is nyilvánossághoz jutnak, ugyanakkor szerinte a polgári oldalnak is jobban kellett volna építkeznie az elmúlt években. Orbán János Dénes szerint ezek az ügyek azért most kerülnek felszínre, mert a politikai vitát már megnyerte a jobboldal, most a kulturális következik. Emlékeztetett: a balliberális oldalon közpénzből támogatott Színház folyóirat főszerkesztője, Tompa Andrea egy interjúban nem is titkolta, hogy azoknak a művészeknek nem adnak megjelenési lehetőséget, akiknek politikai, közéleti véleményével nem értenek egyet. Orbán János Dénes ezzel szemben elképzelhetetlennek nevezte, hogy a polgári oldalhoz köthető megjelenési fórumokon egy művészt világnézeti alapon diszkrimináljanak.