+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

A kormány számtalan intézkedést tett az elmúlt nyolc évben, hogy a nők dolgozhassanak, és a kisgyerekes anyukák is visszatérhessenek a munka világába – mondta a Karc FM-en a Fiatal Családosok Klubjának alapítója. Király Nóra emlékeztetett, 2011-ben még 11 százalékos volt a munkanélküliség a nők körében, ma pedig 4,6 százalékos. A 15-39 év közötti nőknél felére csökkent a munkanélküliségi ráta. Szerinte az Unió 28 országából a nők foglalkoztatottságát tekintve csak négy országban jobb a helyzet, mint Magyarországon.

Király Nóra elmondta, hogy a rugalmas munkaidő és az ún. atipikus foglakoztatás területén újabb kormányzati intézkedéseket várnak, hogy még több kisgyerekes anyuka dolgozhasson.

Feminista kvóták

A civil szervezet vezetőjeként arról is beszélt, hogy elítélnek mindenfajta nők elleni erőszakot. Így elítélik az Együtt politikusának Juhász Péternek a tettét is, aki bántalmazta egykori élettársát, gyerekeinek anyját. Király Nóra felhívta a figyelmet, hogy honlapjukon már több százan csatlakoztak kezdeményezésükhöz, mellyel azt akarják elérni, hogy Juhász Péter távozzon a közéletből.

Azzal a vitával kapcsolatban, mely több nőt követel a politikába, kifejtette: Magyarországon aki akar az politizálhat, de nem ért egyet azon „vad, feminista” kvótákkal, melyek több pártlistás helyet adnának a nőknek. Király Nóra úgy fogalmazott: a tehetség és a szorgalom döntsön, ne az, hogy milyen nemű az illető.