Az egri Kerekes Band ritka jelenség a magyar zenei életben. Autentikus népzenét játszó formációként indultak, majd a táncházak világát lassan maguk mögött hagyva, különleges, kizárólag rájuk jellemző hangzásvilágukkal felküzdötték magukat a legnépszerűbb hazai zenekarok közé. Az azóta a nemzetközi sajtó figyelmét is felkeltő ethno-funk-rock banda a hollókői vár tetején forgatott Levegő, az egri Török Fürdőben rögzített Víz, és a Hortobágyi Nemzeti Parkban felvett Tűz után a Föld című koncertfilmmel jelentkezett, melyet a Kopasz-hegy bányaterületén forgattak a júniusi telihold fényénél. Bizse Ferenc FolKarc című élő műsorában - a zenei alapvetések mellett - szó esik a népzenétől a szabad improvizáción és a keleti hatásokon át a rockos energiákig vezető zenei útról, Közép-Ázsia legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljáról, egy közelgő fontos koncertről, valamint további tervekről és feladatokról, csütörtökön este 7-kor, illetve vasárnap 17 órától.