Zongora volt az első, aztán jött a trombita, végül bőgőművész lett. Németországban bébiszitterként kezdte, de aztán Wolfgang Güttlernél, a világhírű bőgőprofesszornál tanulhatott, majd Justus Frantz zongoraművész – aki Karajan és Bernstein szólistája volt – személyi asszisztenseként dolgozott hét évet. Az ő támogatásukkal valósíthatta meg álmát itthon, a Szimfonikus Roma Zenekart. A SziRom azóta kínai körúton járt, és több nagy nemzetközi eseményen is fellépett. A hétfői Karcolat vendége Batyi Róbert, Európa első és egyetlen roma fiatalok alkotta komolyzenei együttesének alapítója lesz. Várja hallgatóit 13 órától Petz Margó.