Több százezer fővel felduzzaszthatja a harcoló orosz alakulatok létszámát Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök szerda reggeli bejelentése szerint egyelőre a tartalékosokat mozgósítják, az orosz védelmi miniszter kiegészítése szerint ez jelenleg 300 ezer embert jelent. A Karc Fm-nek nyilatkozó Robert c. Castel, izraeli biztonságpolitikai szakértő szerint ez csak a kezdet lehet, hiszen az orosz hadsereg negyedévente bocsát ki nagyjából negyed millió tartalékos katonát.

A bejelentés utáni első ukrán reakció Mihajlo Podoljak elnöki tanácsadó részéről az volt: a mozgósítás annak beismerésével egyenértékű, hogy a háború nem a Kreml elképzelései szerint halad. A brit külügyminiszter dermesztőnek nevezte a bejelentést, de kihangsúlyozta: az orosz atomfenyegetést szerinte nem kell komolyan venni. Robert C. Castel ezzel szemben úgy gondolja: az atomfegyverek bevetése igenis reális lehetőség Oroszország részéről. Ezzel együtt úgy gondolja: a Nyugatnak most óriási a felelőssége abban, hogy kiszélesedik-e a háború.

A Neokohn főmunkatársa úgy gondolja: a Nyugat most egy nagyon veszélyes játékot játszik és csak azzal lehet eltávolítani magunktól egy katasztrófa lehetőségét, ha a jövőbeni stratégiák középpontjába az kerül: hogyan lehet egy kompromisszumos békét megkötni, vagy legalább egy tűzszünetet kicsikarni a háborús felek között.