A tajvani emberek belefáradtak abba, hogy három évtizede folyamatosan a levegőben lóg a Kínával való konfliktus lehetősége, ugyanakkor felháborítja őket, hogy az Egyesült Államok csupán a világpolitikai játszma egyik elemének tekinti a szigetüket – jelentette ki a Karc FM-en Buzna Viktor Kína-szakértő. A Tajpejben tartózkodó szakember arról is beszélt, hogy az amerikai alsóház elnöke Nancy Pelosi látogatásával nem csupán Washington és Peking kapcsolatát rontja tovább. Rámutatott: a konfliktus eredményeként átmenetileg lezárultak a kereskedelmi útvonalak a Tajvani szorosban, ez pedig a távol-keleti térségnek azokat a demokratikus országait is színvallásra kényszeríti, akik eddig próbálták diplomatikusan elkerülni, hogy véleményt kelljen alkotniuk a tajvani helyzettel kapcsolatban.

Buzna Viktor hangsúlyozta: Nancy Pelosi az élharcosa annak az irányváltásnak, amelynek alapján amerikai politikusok számos Tajvant támogató jogszabályt nyújtottak már be az amerikai törvényhozásban, így kiemelt jelentősége van annak, hogy az amerikai alsóház elnöke meglátogatta a szigetet. Kiemelte: a látogatást követő blokád alatt lévő Tajvani szoroson keresztül szállították volna tankerhajókon a palagázt Dél-Korába és Japánba, de a tranzit most nem valósulhat meg. Ez óhatatlanul is magával vonja, hogy a két ázsiai ország belekeveredik a konfliktusba, hiszen a késedelmes gázszállítások komoly politikai kockázatot jelentenek ma a világ bármelyik részén – tette hozzá.

Tajvan a kilencvenes évek elején demokratikus választások segítségével érte el függetlenségét. Peking az egy Kína elv alapján nem ismeri el a szigetország létét.