A Nyílt Társadalom Alapítványhoz köthető szervezeteknek furcsa lehet, hogy egy nemzetállam nemet mond a liberális eszmeáramlatokra és állampolgárai védelme érdekében felszólal az illegális migráció- és a gender-ideológia propagálása ellen. Az Alapjogokért Központ igazgatója nem tartja véletlennek, hogy a magukat jogvédőnek mondó szervezetek a létező összes nemzetközi fórumon megtámadták a magyar gyermekvédelmi törvényt, hiszen ők is tudják, hogy a magyar megoldás könnyen követőkre találhat. Szánthó Miklós a Karc Fm-en hangsúlyozta: a magyar gyermekvédelmi népszavazás nem arról, szól, hogy kinek szimpatikusak és kinek nem a homoszexuális és más speciális szexuális érdeklődésű embertársaink. Az a kérdések lényege: morálisan és erkölcsileg elfogadhatónak tartja-e a magyar társadalom, hogy a gyermekekkel már nagyon fiatal korban megismertessék a alternatív szexuális lehetőségeket, valamint a nemi lehetőségek széles tárházát.

Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a gender-mozgalom képviselői hiába védekeznek azzal, hogy az ellenük felhozott érvek valótlanok, hiszen már a Magyarországon is hosszú évek óta zajlik a társadalom és a politika érzékenyítése. Az LMBT Szövetség például nyíltan vallja, hogy iránymutatásai már a Bajnai-kormány idején megjelentek a gyermekek óvodai neveléséről szóló szakmai anyagokban, véleményüket pedig több baloldali párt is kikérte választási programjaik összeállításánál. Ugyanez a szervezet pedig 2012-ben is azt igyekezett elérni, hogy az általános iskolákban, a tanórákon hangsúlyosan jelenjen meg a nemi identitás és a szexuális irányultság témaköre.

Szánthó Miklós úgy fogalmazott: Nyugat-Európában és Amerikában szexuális edukáció és emberi jogi ismeretek címén a „jogvédő” szervezetek nem a toleranciára és az elfogadásra tanítják az óvodás gyermekeket, hanem kifejezetten erőszakos propagandát folytatnak, amely arra irányul, hogy már fiatalon elbizonytalanítsák a gyermeket saját nemüket illetően. Ennek egyik módja például az, hogy egész kicsi korban betiltják a fiús és lányos játékokat, később pedig homoszexuális bárokba viszik a fiatalokat iskolai foglalkozásokon.

A gyermekvédelmi népszavazás kiírásának az Alkotmánybíróság legutóbbi döntése adott zöld utat. A négy kérdéses referendumot az országgyűlési választással egy időben, április 3-án lehet kitölteni. A Társaság a Szabadságjogokért azonban továbbra is jogi úton akarja megakadályozni a népszavazás megtartását. Simon-Palov Judit interjúja.