Az 5 százalékos nyugdíjemeléssel jövőre 153 ezer forintról 161 ezer forintra nő az átlagnyugdíj összege Magyarországon – ismertette a kormányfő bejelentésének hatását a Karc FM hírműsorában Farkas András nyugdíjszakértő. Hangsúlyozta: januárban már az emelt összegű nyugdíjat kapja mintegy két és fél millió nyugdíj-, vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő. Ezt követően a februári összeggel együtt érkezik majd a kormány által visszavezetett 13. havi illetmény, ami azt jelenti, hogy átlagosan 320 ezer forintot hoz majd a postás, vagy érkezik a bankszámlára.

Mindezt az átlagnyugdíjra vetítve a következő évben több mint negyed millió forinttal több pénzt kaphatnak az érintettek az ellátásai jogcímen, mivel az 5 százalékos nyugdíjemelés 92 ezer forint pluszt jelent, és ide kell számítani a 13. havi nyugdíjat, melynek összege már a tartalmazza a januári emelést.

Farkas András hangsúlyozta: ha magasabb lesz a jövő évi infláció a vártnál, akkor a törvénynek megfelelően novemberben visszamenőleges nyugdíjemelés következik, a 2022-re jelzett gazdasági növekedés pedig azt feltételezi, hogy a következő évben is számíthatnak nyugdíjprémiumra az idősek.