A roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos a Karc FM-en elmondta, annak érdekében, hogy a cigány közösségek érdekei megfelelő súllyal jelenjenek meg a helyi közéletben, jól képzett szakemberekre van szükség. Éppen ezért indul el a Roma Közéleti Akadémia, amely Sztojka Attila tájékoztatása szerint a cigány közösségek felzárkózását, legációját kívánja segíteni. . Az akadémia hallgatói – évente 400-an – jogi, kommunikációs és szervezési ismereteket sajátíthatnak el. Ma Magyarországon mintegy 1000, kimondottan romákkal foglalkozó civil szervezet és közel 800, cigány nemzetiségi önkormányzat működik. Bálint István interjúja.