+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Húsz évvel az Egyesült Államokban több ezer ember halálát követelő repülőgépes merényletek és a terrorizmus elleni háború meghirdetése után nem lett biztonságosabb a világ – jelentette ki a Karc FM-en a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója. Marsai Viktor hozzátette: miközben a nemzetközi erőknek sikerült szétzúzni az Al-Kaida és az Iszlám Állam központi vezetését, egyes helyi egységei aktivitása továbbra magas és eredményesen aknázzák ki a társadalmi, gazdasági és politikai problémákat Afganisztántól Szomáliáig.

Árulkodó adat, hogy 2010-ben Afrika öt országában tartottak számon terrorszervezeteket, 2019-ben ez a szám már 19 volt.

A dzsihadizmus terjedésére magyarázat, hogy míg az európai államok szervezettsége magas, a rendvédelmi szervek pedig fellépnek a radikálisokkal szemben, a fekete kontinens, vagy Ázsia számos pontján vannak olyan területek, ahol az állammal szembeni fellépés jogos eszközének tartják a terrorcselekményeket.

Az európai hatóságok versenyt futottak az utóbbi években a terroristákkal, akik kénytelenek voltak a felderítés és megelőzés javulásával párhuzamosan változtatni módszereiken. A kezdeti sok ember életét követelő párizsi, londoni, brüsszeli vagy madridi merényleteket a gázolásos terrorcselekmények követték, az elmúlt években pedig már magányos elkövetők hajtottak végre támadásokat, akik nem az Iszlám Állam által korábban ellenörzött területekről érkeztek, hanem másod-, harmadgenerációs bevándorlóként az interneten keresztül radikalizálódtak. A titkosszolgálatok hatékonyságát mutatja, hogy az elmúlt években nem csak az elkövetett, de a meghiúsított merényletek száma is csökkent Európában – tette hozzá Marsai Viktor.

Washington afganisztáni kivonulása azon a felismerésen alapul, hogy a terrorizmus elleni harcot nem lehet pusztán katonai eszközökkel megnyerni-mondta a szakember.