+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Szép szakmai sikernek tartja az Alapjogokért Központ tanácsadója, hogy a Terrorelhárítási Központnak sikerült időben felderíteni és őrizetbe venni azt a 21 éves kecskeméti fiatalt, aki a gyanú szerint a futball Európa Bajnokság magyarországi mérkőzései alatt, illetve egyéb helyszíneken tervezett merényleteket. A rendelkezésre álló információk szerint a fiú csendes, visszahúzódó személyiség volt, a kecskeméti piaristákhoz járt. Személyiségét most kriminálpszichológusok vizsgálják.
Horváth József titkosszolgálati szakértő szakmai tapasztalata alapján úgy látja, hogy azok az emberek, akik könnyen befolyásolhatók , keresik azt a közösséget, ahol befogadják őket. Az egyetemista pedig ezt a radikális iszlamisták között találta meg.

Beszervezése egy többlépcsős társasjátékhoz hasonlít. A fiatal hűségesküt fogadott a radikális iszlám terrorszervezetnek és iszlám nevet is vett fel, ami a bizalmi légkör kialakításának egy fontos lépcsőfoka volt, a kapcsolatot pedig az internet segítségével tartotta a szervezettel.

Horváth József úgy véli, a fiú édesapja ügyvédként hiába védekezik azzal, hogy a házkutatás során nem találtak lőszert és lőfegyvert, valamint pokolgéphez szükséges anyagokat és alkatrészeket a fiúnál, a levelezése arra utal, hogy merényletekre készült.

A Fővárosi Főügyészség közleménye alapján egyelőre annyit tudni, hogy egy magát iszlamistának valló, 21 éves férfiról van szó, aki feltehetően robbantani akart. Az ügyészség őrizetbe vette, emberöléssel és robbanóanyaggal való visszaéléssel gyanúsítják.