+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Ezzel a tulajdonságával jól beleillik a balliberális politikusok táborába – véli a Századvég vezető elemzője. Palóc Anré a Hangolóban emlékeztetett: a főpolgármester nem csak a kormány elképzeléseire mond nemet – legutóbb a Galvani híd kapcsán, – de saját elképzeléseit is képtelen véghez vinni. Az önkormányzati választások kampányában tett ígéretei közül ezért nem tudott még semmit megvalósítani, túl néhány kerékpársáv felfestésén, és a klímavészhelyzet kihirdetésén. A Párbeszéd miniszterelnök-jelölt aspiránsa valamennyi ügyet politikai hangulatkeltésre használ. A Fudan Egyetem campusa ellen is úgy tiltakozik, hogy nem említ alternatívát, elhallgatva azt is, hogy az egyetem a világ felsőoktatási intézményeinek rangsorában a 34. helyen szerepel. Az ellenzéki politika kimerül abban, hogy mindenben a kormányzati intézkedéssel szemben foglaljanak állást.

A Századvég vezető elemzője úgy látja, hogy az ellenzék pártjai mostanra kizárólag a kampányra koncentrálnak. Példaként említette, hogy a koronavírus-járvány alatt sem támogatták a kormány vagy a szakértők intézkedéseit. Az Országos Vérellátó Szolgálat például több alkalommal is felhívást tett közzé, hogy várja a víruson átesett és felgyógyult emberek jelentkezését, az ellenzéki pártok azonban semmit nem tettek, hogy aktivista hálózataikon keresztül segítsék a kezdeményezést.

Palóc André hangsúlyozta: hiába próbálják kampánystratégái Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti alkalmasságát bizonyítani, a nyelvtudásával és diplomájával kapcsolatos botrányok és azok kezelése, valamint a legújabban a kínai nagykövetséggel szembeni, a közösségi oldalon indított kommunikációja nem mutatja a higgadt és felelős államférfi képét.