+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Jelenleg lehetetlen országonkénti bontásban összehasonlítani a covid miatti többlet-halálozásokat, hiszen még az Európai Unión belül sincs egységes adatszámítási protokoll. Bozsonyi Károly, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója rádiónk reggeli hírműsorában hangsúlyozta: az egyes országok saját módszertanuk alapján regisztrálják a pandémia miatt elhunytak számát, az Eurostat adatai szerint pedig Magyarország a középmezőny alsó felében van.

A szakértő a közösségi térben terjedő – ellenzéki politikusok által szintén ismételt – álhírekkel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy mindig könnyebben felkelti az emberek figyelmét egy ordas hazugság, mint a higgadt, valós adatokon nyugvó érvelés, az igazság feltárása.

Bozsonyi Károly úgy fogalmazott: a „többlethalálozás” értelmezhetetlen napi, vagy heti mércével számítva, de egy teljes év erre vonatkozó statisztikáit megvizsgálva már közelebb kerülhetünk az igazsághoz. 2020-ban alig kilenc százalékkal többen hunytak el Magyarországon, mint egy évvel korábban. Ezzel a számmal hazánk az uniós halálozási adatok tekintetében a lista végén helyezkedik el. Az idei évre vonatkozó adatok azonban majd csak jövőre lesznek elérhetőek. Az aktuális covid-halálozásokkal kapcsolatos spekulációk jelenleg azért is komolytalanok, mert a WHO még csak most dolgozza ki az erre irányuló egységes, nemzetközi protokollt – tette hozzá az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója.