+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

A baloldali politikusok hónapok óta tartó oltásellenes kampányának eredménye, hogy ma az ellenzéki érzelmű emberek jókora része nem bízik a védőoltások hatékonyságában, vagy azt hiszi, hogy a keleti vakcinák nem olyan hatékonyak, mint a nyugatról érkezők. Borbély Lénárd Csepel polgármestere rádiónk reggeli hírműsorában elmondta: ugyanezt tapasztalják akkor, amikor háziorvosok munkáját segítve maguk is felhívják a kerületben élőket, hogy mindenkit az oltakozásra buzdítsanak: aki szkeptikus a kormánnyal szemben, az könnyebben hajlik arra, hogy elhiggye az oltásellenes, zavarkeltő propagandát.

Borbély Lénárd reagált arra is, hogy két napja Paál Géza, a Demokratikus Koalíció csepeli elnöke video-közleményben tiltakozott azért, mert a polgármester segít a koronavírus elleni oltások szervezésében. Még húsvétkor is ezzel foglalkozott – fogalmazta meg legfőbb vádját Gyurcsány Ferenc közeli munkatársa. Borbély Lénárd ezzel kapcsolatban megjegyezte: a DK-s politikus nyilatkozata illeszkedni látszik az ellenzéki pártok oltásellenes kampányába, amellyel először megpróbálták betiltani az orosz és a kínai vakcinákat, majd az oltási kampányt igyekeztek lassítani.A baloldali politikusok hónapok óta tartó oltásellenes kampányának eredménye, hogy ma az ellenzéki érzelmű emberek jókora része nem bízik a védőoltások hatékonyságában, vagy azt hiszi, hogy a keleti vakcinák nem olyan hatékonyak, mint a nyugatról érkezők. Borbély Lénárd Csepel polgármestere rádiónk reggeli hírműsorában elmondta: ugyanezt tapasztalják akkor, amikor háziorvosok munkáját segítve maguk is felhívják a kerületben élőket, hogy mindenkit az oltakozásra buzdítsanak: aki szkeptikus a kormánnyal szemben, az könnyebben hajlik arra, hogy elhiggye az oltásellenes, zavarkeltő propagandát.

Borbély Lénárd reagált arra is, hogy két napja Paál Géza, a Demokratikus Koalíció csepeli elnöke video-közleményben tiltakozott azért, mert a polgármester segít a koronavírus elleni oltások szervezésében. Még húsvétkor is ezzel foglalkozott – fogalmazta meg legfőbb vádját Gyurcsány Ferenc közeli munkatársa. Borbély Lénárd ezzel kapcsolatban megjegyezte: a DK-s politikus nyilatkozata illeszkedni látszik az ellenzéki pártok oltásellenes kampányába, amellyel először megpróbálták betiltani az orosz és a kínai vakcinákat, majd az oltási kampányt igyekeztek lassítani.