+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

A politikai ellenzék egyetlen célja a kormány járványügyi intézkedéseinek folyamatos kritizálása. Most az oltási regisztráció eltörlését követelik, nem törődve azzal, hogy ez milyen káosszal járna a háziorvosi rendelőkben és az oltópontokon. A Századvég vezető elemzője, Palóc André kifejtette: a baloldali politikusok hiába hangoztatják az oltási regisztrációval kapcsolatos aggályaikat, a rendszernek köszönhetően az egészségügyi szakemberek pontosan tudják, ki szeretné felvenni az oltást, az állampolgári bizalmat pedig jól mutatja, hogy mostanra több mint 4 millióan jelezték igényüket, csaknem 3 millió ember pedig már meg is kapta legalább az első koronavírus elleni oltását. Az elemző hangsúlyozta: az ellenzék hiába próbálta elbizonytalanítani a közvéleményt az oltásokkal kapcsolatban és kampányolt a keleti vakcinák ellen, a kormányzat időben ismerte fel, hogy kiszolgáltatott helyzetéhez vezetne kizárólag a nyugati oltóanyag szállítmányokra hagyatkozni.

Annak köszönhetően, hogy Magyarországon orosz és kínai vakcinákat is alkalmaznak, az unióban népességarányosan Málta után a legmagasabb a társadalom átoltottsága. Palóc André ízléstelen politikai fogásnak tartja a DK elnökének legutóbbi kirohanását, aki a koronavírus-járványban elhunytakért a kormány tette felelőssé. Kiemelte, hogy amikor Gyurcsány Ferenc és más baloldali szereplők a kormányváltás esetén börtönnek fenyegetnek meg kormánypárti politikusokat, köztisztviselőket és döntéshozókat, az komoly jogállami kérdéseket is felvet. Úgy fogalmazott: amikor egy baloldali politikus arról beszél, hogyan fogják megbüntetni a jelenlegi rendszer kiszolgálóit, az azt feltételezi, hogy valamiféle listát vezetnek, és ők döntik el, hogy kinek a neve kerüljön fel rá. Ez a legsötétebb diktatúrák idejét idézi, és arról árulkodik, hogy Gyurcsány Ferenc egy kormányváltás esetén nem jogállami keretekben gondolkodik.

Az ellenzéki összefogás pártjaival kapcsolatban kifejtette: a Jobbik nehéz helyzetbe kormányozta magát az elmúlt egy évben. A nemzeti radikális szimpatizánsok rég hátat fordítottak a pártnak, így kénytelen a baloldalon érvényesülni, ahol viszont komoly verseny folyik a szavazatokért. Azok, akik azért szimpatizáltak a Jobbikkal, mert a párt rendszeresen bírálta a szocialistákat, már rég nincsenek a támogatók között. Így Jakab Péter és a Jobbik kénytelen a baloldali paletta szélére helyezkedni. Az elemző szerint egyébként a Jobbik mindig szélsőségesen pozíciót próbált megtalálni, csak most nem a jobb oldalon, hanem a baloldalon teszi ezt. A politikai aktivitás ugyanakkor nem változott az elmúlt hónapokban, így az összefogás pártjai ugyanazokra a szavazókra próbálnak licitálni.