+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Az Egyesült Államok tavaly őszi elnöki kampányában Joe Biden – a normalitást hangsúlyozva – a koronavírus-járvány egészségügyi és gazdasági hatásainak kezeléséről beszélt, mostanra azonban azokra a kérdésekre koncentrál, melyekkel önálló elnöki arcélét megrajzolhatja. A Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője szerint ilyen a Legfelsőbb Bíróság összetételének, szerepének kérdése, melynek megváltoztatásával pártja támogatását is erősítené. Rajnai Gergely kiemelte: az elmúlt két évtizedben nagyon átpolitizálódott az Legfelső Bíróság tagjainak kinevezése. Míg korábban a szenátus csupán a jelölt szakmai felkészültségét vizsgálta, mostanra azt vizsgálja, hogy melyik párt jelölte a tisztségre. Az amerikai politikai rendszer szakértője kiemelte: Bidennek két éve van nagyszabású tervei megvalósítására, a tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy a félidős választásokon a legtöbb elnök elveszíti a mögötte álló kongresszusi támogatást. Ezzel is magyarázható, hogy most került napirendre a bírák ügye mellett az obstrukció vagy éppen a fegyvertartás kérdése. Joe Biden amerikai elnök egy 36 tagú bizottságot hozott létre a napokban, amelynek feladata annak kivizsgálása, hogy miként lehetne megreformálni az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságát.