+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

A jobbközép kereszténydemokrata európai reneszánsznak lehet egy fontos építőköve az, hogy a Fidesz képviselői az Európa Tanácsban csatlakoztak az Európai Konzervatív Frakció és Demokratikus Szövetség nevű frakcióhoz – fogalmazta meg Németh Zsolt, a delegáció vezetője a Karc Fm-en. Ennek a képviselőcsoportnak a tagjai a többi között a lengyel Jog és Igazságosság pártja, az olasz Liga, az Olaszország Testvérei nevű párt képviselői, illetve a brit Konzervatív Párt is. A strasbourgi székhelyű szervezet Parlamenti Közgyűlésének alelnöke hozzátette: fontos ténynek tartja azt, hogy a kisebbik kormánypárt, a KDNP képviselői az Európai Néppártban maradtak és általuk megmaradtak a jó kapcsolatok az eddigi stratégiai partnerekkel. Németh Zsolt abban bízik, hogy ezzel a változással az ET-ben már maguk mögött hagyhatják azokat a megosztó vitákat, amelyek az elmúlt időszakban gyengítették a Néppártot és ezzel a Fidesz érdekérvényesítési lehetőségeit is.

Németh Zsoltot hétfőn a Közgyűlés politikai bizottságának elnökévé is választották, amit a kormánypárti politikus azért tekint lehetőségnek, mert így könnyebben tudja képviselni Magyarország a május 21-vel kezdődő, féléves elnökségi ciklusban a magyar célkitűzéseket. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke ezek közé sorolta a család kérdésének előtérbe helyezését, az Európában élő nemzeti kisebbségek helyzetének előmozdítását, a vallási felekezetek közötti párbeszéd erősítését, valamint digitalizációs, környezetvédelmi és emberi jogi kérdések képviseletét.

Az Európa Tanács egy regionális, nemzetközi szervezet, amelynek székhelye Strasbourg. Jelenleg 47 tagja van, de nyitva áll bármely olyan európai állam előtt, amely elfogadja a jogállamiság intézményét és garantálja állampolgárai számára az alapvető szabadság és emberi jogokat. A Tanács egyik legfontosabb eredménye az Emberi Jogok Európai Egyezményének 1950-es elfogadása volt. Ennek keretében állították fel az Emberi Jogok Európai Bíróságát, amely az emberi jogok legfőbb európai bírói fóruma.