+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

„Néhány politikai botrányt leszámítva gyakorlatilag ismeretlen Szél Bernadett a Pest megyei kettes számú választókerületben.” Így reagált a térség fideszes országgyűlési képviselője arra, hogy a korábban LMP-s, majd független politikus most a Momentum támogatásával indul az ellenzéki előválasztáson. Csenger-Zalán Zsolt emlékeztetett: a budai agglomerációt magába foglaló választókerületben az ellenzék legtöbbször csak politikai akciók révén tudja magára felhívni a figyelmet, tartalmi javaslatuk viszont nincs. Ennek jele az is, hogy a képviselő most azt kéri követőitől és támogatóitól, hogy állítsák neki össze a választási programját, noha Szél Bernadett már több mint 10 éve politizál a térségben.

Csenger-Zalán Zsolt emlékeztetett: még egy olyan helyzetben is, mint a jelenlegi koronavírus okozta válság, az ellenzéki képviselő nem a védekezést segíti, hanem olyan akciókat szervez, melyek során például egy német tévéstábbal haknizza körbe a térség háziorvosait, csak hogy maszkot osztogasson a kamerák előtt. A választókerület lakói egyébként is főként tévéstúdióban láthatják a politikust, mert az érintett települések életében Csenger-Zalán Zsolt szerint gyakorlatilag ismeretlen.

A kormánypárti képviselő arról is beszélt, hogy jó kapcsolatot ápol a kerület településein tevékenykedő ellenzéki képviselőkkel. Tapasztalata, hogy ezek a politikusok a településeken élők érdekében cselekszenek, és nem a pártközpont elvárásai, vagy egyéb ideológia mentén. A slágertémának számító környezetvédelem kapcsán Csenger-Zalán Zsolt megjegyezte: fontos lenne a kerületben, hogy ez a téma ne csak a kampányban jelenjen meg az ellenzék részéről. Miközben ugyanis az ellenzék zöld intézkedéseket követel, a kormánypárti vezetésű településeken sorra valósítják meg a természetvédelemmel kapcsolatos fejlesztéseket.

A Momentum a napokban jelentette be, hogy a Pest megyei 2-es választókerületében a párt színeiben indul Szél Bernadett.