+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Anyagi ereje, kapcsolatai és kommunikációs képessége tette Gyurcsány Ferencet szocialista miniszterelnökké. Ezek segítették, hogy az öszödi beszéd és az azt követő országos felháborodás után most újra az ellenzék vezére lehessen – monda a Karc FM-en Simon János politológus. Az elemző hozzátette: a privatizációból, házasságaiból és kapcsolatai révén szerzett vagyona mostanra nagyobb, mint a szocialisták mögött álló összes anyagi erő, ami lehetővé teszi, hogy kedve szerint csábítsa át a politikusokat a Demokratikus Koalícióba. Másik erőssége, hogy a pártállami időkből kiépített kapcsolati rendszere, a volt szocialista országokban a politikai baloldal megkerülhetetlen alakjává tette, kommunikációs képességének köszönhetően pedig választók széles tömegeihez képes szólni.

A politológus kiemelte: Gyurcsány Ferencet segíti, hogy felnőtt több generáció, amelyek nem emlékeznek a 2006-os eseményekre és miniszterelnöki teljesítményére. Őket akarja megszólítani a Demokratikus Koalíció elnöke, ezért komoly figyelmet fordít az internetes megjelenésére. Gyurcsány Ferenc, és ami mögötte van címmel a Magyar Nemzetben jelent meg átfogó cikksorozat, amely az egykori szocialista miniszterelnök életútját foglalja össze KISZ-es múltjától kezdve az öszödi beszéden át egészen addig, hogy miniszterelnöki lemondását követően mára újra a baloldal vezetője lett.