+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

V. Naszályi Márta ellenzéki polgármester a Várban élő emberek igazságtalan kiváltságaira hivatkozva emelné drasztikusan a lakbéreket, és szüntetné meg az örökbérleti jogot az önkormányzati lakások esetén. Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője rádiónkban arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ilyen lépés emberek ezreit tenné tönkre, ezért is kezdeményezik a lakástörvény módosítását. A tervezet szerint az ingatlanokat meg lehet majd vásárolni, ahogyan az korábban az V. kerületben történt a műemléki védettségű épületek esetében. Rendezni kell a budavári 800 lakás jogi helyzetét és nem lehet büntetni az azokban élőket többszörösére emelt lakbérekkel, miközben nem vásárolhatják meg otthonaikat. A politikus azt is cáfolta, hogy a Várban csak tehetős emberek élnének. Ugyanúgy laknak ugyanis ott kisnyugdíjasok, mint bárhol máshol.