+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Mintegy tíz ezer család él közvetve, vagy közvetlenül Egerben a turizmusból. Az eddigi jelzések alapján egyelőre nem kellett vállalkozásnak bezárni – mondta a Karc FM-en a helyi Fidesz frakcióvezetője. Oroján Sándor kiemelte: a kedvezményes hitel, a bértámogatás, vagy az iparűzési adó részleges elengedése a kormány részéről mind komoly támogatás a vendéglátásban érdekelt vállalkozások talpon maradáshoz. A kormányzati támogatás mellett ugyanakkor az önkormányzati segítség – annak ellenére, hogy a helyhatóságnak lennének eszközei – várat magára.

Példaként Székesfehérvárt említette, ahol a helyhatóság a turisztikai vállalkozóknak már korábban elengedte a bérleti díjakat, 50 ezer forintig támogatást ad az önkormányzat az álláshelyekre, 100 ezer forintos gyorssegélyt kapnak a munkájukat elvesztők és marketing pályázatok segítik az újraindítást. Az kormánypárti politikus hozzátette: a nemzetközi és magyarországi jó példákat összegyűjtve az egri ellenzék is tett javaslatot kuponrendszer bevezetésére, vagy a taxisok terheinek mérséklésére, a polgármester azonban válaszra sem méltatta ezeket.

Oroján Sándor emlékeztetett: Mirkóczki Ádám és csapata mintegy 3 milliárd forintos plusszal vette át a kasszát másfél éve. Ebből az összegből maradni kellett volna mostanra is. Arra is felhívta a figyelmet, hogy pusztán a tavalyi bevételi számokat nézve, az önkormányzati bevételek a válság ellenére 90 százalékban teljesültek, vagyis Mirkóczki Ádám több pénzből gazdálkodhatott mint elődje.

Az egri Fidesz frakcióvezetője kiemelte: az iparűzési adó egy részének elengedése, a helyhatóságok bevételében csak jövőre fog jelentkezni, így nem lehet azzal vádolni a kormányt, hogy ezen lépésével ellehetetleníti a helyhatóságok idei gazdálkodását. Az elmúlt évek turisztikai statisztikáiban Budapest és a Balatont követve a hevesi megyeszékhely vonzotta a legtöbb látogatót.