+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

A republikánusok színvallásra kényszerítése is áll a leköszönő amerikai elnök ellen kezdeményezett újabb alkotmányossági eljárás mögött. Rajnai Gergely, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője a Hangolóban azt mondta: azok a kormányzati tisztviselők, akik az elmúlt napok eseményeinek hatására felmondanak, részben politikai jövőjüket tartják szem előtt. Ha ugyanis „a történelem úgy ítéli majd meg, hogy valóban negatív jelentősége van Donald Trump ténykedésének,” akkor lesz egy olyan lista, amelyen rajta lesznek, akik kiálltak mellette.

Rajnai Gergely ugyanakkor emlékeztetett: a republikánus oldal ma nagyobb mértékben támogatja a leköszönő elnököt, mint ahányan korábban mellette álltak. Az elmúlt években ugyanis „sokkal Trump-pártibbá váltak a republikánus politikusok és szavazók is.” Sok olyan, vezető szerepet is vállaló szereplő került be a politika, a közélet vagy akár média világába, aki kifejezetten Donald Trumpot támogatja. Az elemző szerint sokan már a négy év múlva esedékes újabb választásokra készülnek ezzel.

Az impeachment eljárással kapcsolatban azonban Rajnai Gergely úgy vélekedett: gyakorlatilag semmi esély nincs arra, hogy azt az elnöki ciklusból hátralévő két hét alatt végig vigyék. A demokraták most arra hivatkoznak, hogy az Alkotmány szerint, ha egy elnök nem képes ellátni a feladatát, akkor az alelnök elmozdíthatja. Az amerikai képviselőház éppen ezért először egy határozatról fog szavazni, amelyben felszólítja Mike Pence alelnököt és a kormányzat tagjait, hogy a 25. alkotmány-kiegészítés alapján mentse fel hivatalából Donald Trump leköszönő elnököt, mielőtt kezdeményezné az alkotmányos felelősségre vonási eljárást.