+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Nehezen magyarázható, hogy az az önkormányzat, amely többek között éppen a zöld politikájának hangsúlyozásával került vezető pozícióba, miért szünteti meg a 135 éves Főkert önállóságát azzal, hogy beolvasztja egy mamut-holdingba. Megyeri Szabolcs kertész szerint a szakmát sem most, sem egy évvel ezelőtt, a céget érintő átszervezés alkalmával nem kérdezték meg. A szakértő emlékeztetett, hogy a Főkert az elmúlt évtizedekben annak ellenére vitte a vállán a budapesti közterületek fejlesztését, hogy a fővárosi költségvetés kevesebb mint 1 százalékából kell gazdálkodnia.

Megyeri Szabolcs szerint nem lehet ugyan messzemenő következtetéseket levonni a városvezetés és a Főkert elmúlt egy éves működéséből, de az már látszik, hogy a Tarlós István nevével fémjelzett „10 ezer új fát Budapesten” programhoz hasonló fejlesztést a mostani vezetés nem indít. A közterületi párakapuk ugyanis nem szolgálnak klíma-célokat. Megyeri Szabolcs úgy látja: azzal, hogy a Magyar Díszkertészek Szövetsége 2018-ban szakmaközi szervezetté vált, azt is kivívta magának, hogy érdemben szólhasson bele az ágazatot érintő ügyekbe. Ez az, amit a Karácsony Gergely vezette önkormányzat nem vesz figyelembe, és a szakmát ezúttal sem kérdezte meg a változtatások bejelentése előtt