+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Korábbi kampányígéreteivel ellentétben Karácsony Gergely folytatja azt a balliberális gyakorlatot, hogy pályáztatás nélkül, az átláthatóságot kikerülve politikai alapon nevezi ki a cégvezetőket – mondta a karc FM hírműsorában a fővárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője. Ennek jó példája, hogy a Budapesti Közlekedési Központ új vezetőjének, Valter Katalinnak nincs közlekedésszervezési tapasztalata, viszont komoly érdemei vannak a Bajnai Gordonhoz köthető, azóta megszűnt Együtt létrehozásában, és CEU Bécsbe költöztetésében.

Láng Zsolt kiemelte, az újonnan felfestett kerékpársávokkal, vagy a rakpartok időszakos lezárásával kapcsolatban számos kérdése van a kormánypárti frakciónak, a buszbérlésekkel azonban a főváros fokozatot váltott és az átláthatatlanság a korábbi „Hagyó korszakot” idézi. Hozzátette: ha egy hozzá nem értő cég felügyeli a fővárosi buszok bérlését, annak komoly egészségügyi kockázatai is vannak a járvány miatt. A budapesti Fidesz-KDNP azt várja Karácsony Gergelytől, hogy vizsgálja ki a BKV 342 millió forintos buszbérlésének az ügyét. Az ügyben ugyanis az egyik tendert egy olyan, Leisztinger Tamás vállalkozóhoz köthető cég nyerte el, amely a tender kiírásakor még nem is létezett, így az abban szereplő követelményeknek sem tud megfelelni.