+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Az ellenzéki kampányra reagálva küldött nyílt levelet a Civil Összefogás Fórum az unió vezetőinek. Csizmadia László, a CÖF alapító-elnöke a Hangolóban azt mondta: a magyar balliberális politikai oldal a magyarságot alázza azzal a tevékenységével, amit az Európai Unióban folytat. Szerinte a kormányt igaztalan, hamis vádakkal támadják, amely kampányhoz olyan intézmények is csatlakoznak, amelyeknek nem is feladata politikai véleményt megfogalmazni. Csizmadia László úgy fogalmazott: a hataloméhes ellenzéknek mindegy, hogy koronavírus-járvány van, mint ahogy az sem érdekli őket, hogy az országot a többség által megválasztott legitim vezetés irányítja.

Csizmadia László nem bízik abban, hogy érdemi válasz érkezik megkeresésükre, mert – mint mondta – semmitmondó leveleket, reakciókat szoktak kapni. Azt ugyanakkor nem tudni, hogy a magyar balliberális pártok által írt árulkodó levelet milyen szinten kezelik az Európai Unióban. A CÖF elnöke visszásnak tartja viszont, hogy míg a politikailag motivált kérdésekben az unió ilyen hangosan hallatja a hangját, aközben az olyan, valóban jogállamisági kérdésként értelmezendő ügyekben mint a különböző Európai Polgári Kezdeményezések, nem segítik a polgárok akaratának érvényesülését. Ide sorolta a nemzeti kisebbségek jogaiért indított aláírásgyűjtést, amelyre „oda se figyeltek” az Európai Parlamentben.