+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Karácsony Gergely energiáinak jelentős részét közösségi felületekre fordítja és arra, hogy bejegyzéseiben nyilvános politikai csatát folytasson a kormánnyal szemben – fejtette ki a Karc FM-en Budapest-Lipótváros polgármestere. Szentgyörgyvölgyi Péter szerint a főpolgármester rendre sajátjaként tekint a kormányzat járványkezelő intézkedéseire, mint például a kereskedelmi parkolók megnyitása, és szemrehányásokat tesz a kormánynak, amiért az nem hallgat az önkormányzatokra. Eközben viszont a nem ellenzéki vezetésű kerületek javaslatait nem hallgatja meg, a Belvárosban pedig, ahol egyébként a Főpolgármesteri Hivatal is működik, semmi hajlandóságot nem mutat a közös munkára.

Az V. kerület vezetője úgy gondolja: a városvezetésnek ideje lenne észrevenni, hogy tavaly ősszel nem a folyamatos pártpolitikai küzdelmekhez kaptak felhatalmazást, hanem egy nagyváros vezetésére. Szentgyörgyvölgyi Péter szerint egyébként a politikai belharc áldozata lett a lemondott Dorosz Dávid alpolgármester is, akinek távozását átszervezésnek, racionalizálásnak próbálja feltüntetni a főpolgármester. A kerületi vezető egyébként szkeptikus az átszervezés hatékonyságával kapcsolatban és szóvátette egy újabb választási ígéret meghiúsulását. Rámutatott ugyanis, hogy az önkormányzati cégek élén már egyértelműen a korábbi szociál-liberális kormányok tisztségviselői tűnnek fel. A Budapesti Közlekedési Központot például most az a Walter Katalin vezeti, aki korábban bábáskodott a Bajnai Gordon nevével fémjelzett – azóta megszűnt – Együtt létrejötténél.

Belváros, Lipótváros polgármestere arra is felhívta a figyelmet, hogy miközben a főpolgármester látványosan sok energiát áldoz a politikai véleménynyilvánításra, gyakran olyan ügyekben is, amelynek semmi köze Budapesthez, addig a fővárosi kezelésben lévő közterületeket elhanyagolja. Ráadásul tárgyalni sem hajlandó a problémák megoldásáról, ehelyett folyamatosan másokra, főleg a kormányra hárítja a felelősséget.