+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Az első két nap tapasztalata azt mutatja, hogy a tanárok mellett az iskola egyéb dolgozói is részt vesznek a diákok szűrésében annak érdekében, hogy ne alakuljanak sorok a bejáratnál. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke beszélt erről saját gimnáziumának tapasztalatai alapján. Horváth Péter, a győri Révai Gimnázium igazgatója azt mondta, a diákok egyre fegyelmeztetettebben hordják a szájmaszkot a közösségi terekben és kérésre az órákon is, a reggeli szűrések pedig nem befolyásolták az oktatás 8 órai kezdetét.

Horváth Péter azt tapasztalja, hogy ehhez a különleges helyzethez mindenki megpróbál alkalmazkodni. A győri gimnáziumban is van ugyan három osztály, amely jelenleg karanténban van, azonban a digitális oktatással – amit tavasszal begyakoroltak – folyamatos az oktatás. A mostani megoldás azért is kedvezőbb, mert a karanténnal csak 1-2 hétre esik ki egy osztály a megszokott környezetből, nem pedig 3 hónapra. A járványügyi előírások betartatása – a maszk viselése, vagy a távolságtartás – elsősorban az általános iskola alsóbb osztályaiban tanító pedagógusoknak jelent nagyobb terhelést.