+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

A sokáig jószándékú adakozó szerepében tetszelgő tőzsdespekuláns Soros György a nyolcvanas évek derekától kezdve építi nemzetközi karrierjét, a Soros-hálózatot, amely ma már egy közepes méretű európai országnál is komolyabb diplomáciai szervezettséggel bír, szerte a világban működtet nagykövetségeket, konzulátusokat, a civilnek hazudott szervezetekről nem is beszélve.

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője felidézte: Soros György 2015 után mutatta ki egyre inkább a foga fehérjét, a migrációs válság óta egyre leplezetlenebb módon fejti ki
tevékenységét a nevéhez köthető hálózat, ami egyrészt nagyobb fenyegetést is jelent, de megvan az a hozadéka is, hogy ma már nem marad fedve a Soros-birodalom működése, sokkal könnyebben meg lehet akadályozni azt az antidemokratikus befolyásszerzést, amely hosszú évtizedeken át jellemezte ezt a hálózatot.

Deák Dániel hozzátette: a digitális térben sokan még nem veszik komolyan a Soros-hálózat jelentette veszélyt, ami elsősorban a balliberális cenzúra hatékonyságának tudható be. A szakértő kitért a migrációval kapcsolatos érzelmek felszítását célzó Baranyi-ügyre is, amelyben Ferencváros ellenzéki polgármestere azért szerette volna kitüntetni a Fradi egyik színesbőrű, kenyai származású játékosát, Tokmac Nguen-t, mert az egyik bajnoki meccsen a gólja után egy „Igazságot George Floyd-nak” feliratú pólót villantott a közönségnek.

Az érintett visszautasította a kitüntetést, Deák Dániel pedig az ügy kapcsán rámutatott: a balliberális ellenzék minden alkalmat megragad, hogy indulatokat szítva kicsinyes politikai játszmává silányítson bármit, ami a legkisebb hasznot hozhatja számára.