Minden bizonnyal jó hatással lesz a pénzügyi szektorra, hogy a Takarékbank, az MKB és a Budapest Bank megalapítja a Magyar Bankholding Zrt-t, amelyben egyenlő tulajdonrészekkel szerepel majd a három pénzintézet – vélekedett a reggeli Hangolóban Boros Imre közgazdász. A szakértő felidézte: Magyarországon a Bokros-csomag óta hiányzott egy teljes egészében magyar tulajdonú bank, hiszen az OTP is javarészt külföldi vállalkozók kézében van, a többi intézményt pedig privatizálták. Ezt a folyamatot ráadásul úgy hajtották végre, hogy a magyar államnak óriási hátránya keletkezett belőle.

2010 óta azonban elindult a változás, hiszen az említett pénzintézeteket folyamatosan visszavásárolták, így végre megalakulhat egy olyan bankrendszer, amely magyar tulajdonú és a magyar gazdaságot szolgálja ki. Boros Imre szerint ez egyértelműen fokozza a versenyt, amivel végső soron az ügyfelek járnak majd jól, ráadásul a gazdaságot is serketi. A közgazdász hangsúlyozta, hogy eddig a bankok nem vállaltak kockázatot, csak amennyit feltétlenül muszáj volt, de ez most megváltozhat, ráadásul az új holding a teljes magyar gazdaságot ki tudja majd szolgálni, így a nagyobb, a kisebb és a vidéki vállalatokat is. Hozzátette ugyanakkor, hogy a magyar államnak célszerű lenne magánkézbe adnia a Budapest Bankot, ahogy a másik kettővel is tette.

Az Antall-kormány egykori minisztere arra is felhívta a figyelmet, hogy a három pénzintézet egyelőre csak együttműködik, de később akár össze is olvadhatnak, ezt azonban szerinte nem érdemes siettetni.