+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Ez mutatkozott meg abban, ahogyan az ellenzéki pártok az uniós költségvetésből Magyarországnak juttatott hárommilliárd eurós többletforrást a magyar kormány kudarcaként kísérelték meg bemutatni – mondta el az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Karc FM-en. Völner Pál hozzátette: Dobrev Klára vezetésével olyan nyilatkozatok születtek a brüsszeli tárgyalásokon elért magyar sikerekről, amelyek szöges ellentétben állnak a valósággal. A politikus arra is felhívta a figyelmet: az, hogy a teljes uniós pénzügyi keret szűkebb lett, szintén nem magyar kudarc – ahogy azt Gyurcsány Ferenc felesége próbálja bemutatni – hanem a Brexit egyenes következménye. A britek kiválása ugyanis 14 százalékkal csökkentette az uniós befizetések arányát, tehát innen szemlélve Magyarország nagyjából arányaiban annyit kapott, mint amikor még 28 tagú volt az unió. A másik támadási felületről – ami szerint az ország nagyon kis szeletet hasított le a helyreállítási alapból – Völner Pál azt mondta: nem árt szem előtt tartani, hogy itt egy hitelről van szó, amit majd vissza kell fizetni. „Mi pedig azt gondoljuk, hogy hitelből jobb, ha minél kevesebbet veszünk fel”.