+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Élj! Láss! Érezz! címet viseli az a néhány perces kisfilm, ami 34 székesfehérvári helyszínen és programon keresztül mutatja be a székesfehérvári életérzést. A várost népszerűsítő összeállítás a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft gondozásában készült. F. Szegő Krisztina ügyvezető a Karc FM Spájz műsorában elmondta, már most rengetegen látták és osztották meg a videót. Ugyan az élet más lesz ebben az évben, mint amit a visszaérkező vendégek már megszokhattak korábban, de a barokk belváros, a mediterrán hangulat újabb és újabb látogatókat csalogathat. Az emblematikus programok, mint a Székesfehérvári Királyi Napok idén visszafogottabb keretek között nyitja meg kapuit, mégis, már most hétvégétől találkozhatnak az esemény főszereplőivel, az óriásbábokkal. Szombatonként ugyanis felvonulnak a belvárosban különböző művész produkciók kíséretében. Az augusztus 20-ai esemény is maradandó élményeket tud nyújtani a vendégeknek. A történelmi felvonulás és a megemlékezések most sem maradnak el. F. Szegő Krisztina, turisztikai szakértő szerint azonban az idei szezonban a turisták a természeti értékek iránt nyitottabbak lesznek. Ezt is megtalálhatják a Sóstói Természetvédelmi Területen. Csesznák Anikó interjúja.